Tőzsde diákoknak és diákkedvezmény
Üzenetek címkézve Árfolyam becslés
Facebook, tőzsde, diák
dec. 2.
A diákok körében nagyon elterjedt a Facebook és sok hír van arról is, hogy tőzsdére megy a Facebook. De kérdés, hogy a tőzsde jó-e a Facebooknak, és ha jó is a tőzsde, akkor megéri-e majd venni belőle. A diákok többsége biztos venne belőle, de jól tennék? Hogyan lehetne ezt jól le kereskedni? Vegyél részt Trader képzésünkbe!
Az utóbbi időben többször is napvilágra kerültek olyan hírek, hogy a közösségi oldalt a tulajdonosa, Mark Zuckerberg be szeretné vezetni a tőzsdére. Ezt azonban igen nehéz megítélni, hogy valóban így van –e, hiszen evvel kapcsolatos hírek 2009 óta keringenek, azonban az egyik pillanatban megerősítik őket, a másikban pedig megcáfolják. Már 2009 novemberében kiderült, hogy a vállalat kéttős részvénystruktúrát hozott létre, amely egy jelentős lépés a valódi piacra való bevezetés felé. Utoljára azonban 2010.02.12.- én cáfolta meg a hírt Sheryl Sandberg, a facebook napi ügyekért felelős igazgatója, aki inkább a növekedést helyezte előtérbe, illetve arról beszélt, hogy elismerés számukra, hogy más neves cégek is próbálkoznak közösségi oldalak létrehozásával.. Ezzel szemben, pedig 2010 nyarán a portfolio cikkezett róla és próbálta beárazni a részvények árfolyamát. Mindenesetre a bevezetés pontos időpontjára csak jóslatok érkeznek, (azonban ezek annyira megbízhatók, mint hazánkban az euró bevezetésére tett jóslatok), de jelen pillanatban az utolsó tipp 2012-re várja a vállalat tőzsdén való megjelenését. Ami talán ennél is érdekesebb, (hisz ezt a részt egy igennel vagy nemmel le lehet majd zárni és eldönti az idő) hogy érdemes lesz –e vásárolni a vállalat részvényeiből. Több szakértő kifejezetten fél a közösségi oldalaktól és veszélyes befektetésnek tartja. (Ha belegondolunk a facebook előtt az összes magyar iwiw párti volt.) Az azonban biztos, hogy a jelenlegi árfolyamon, (amelyet a másodlagos piacokon kialakult ár szerint tudunk meghatározni) nem lenne ajánlatos a vétel. Ha azt a részvényenkénti árat vesszük figyelembe, akkor 33 milliárd $- ér a cég, ami drágább, mint az E-bay, vagy a Yahoo. Becslések szerint, a vállalat valódi értéke ennek a harmada, kb. 11 milliárd $ lehet.